|
44. Haza akarok menni...
2012.01.02. 21:19
Nina:
Mikor vissza költöztem Lin-hez és Will-hez nem gondoltam volna hogy mennyire is szükségem van most rájuk.
Vissza költöztem a szobámba ami oly régóta állt már üresen. Az egyetlen jó abban hogy ismét a szobámban voltam csak az volt hogy semmi nem emlékeztetett Richie-re. De ez talán így még rosszabb volt, mert még így is akarva akaratlanul ő jutott az eszembe. Próbáltam kicsit össze szedni magam és átgondolni a dolgokat. De mindig arra jutottam hogy egyszerűen képtelen vagyok nélküle élni, de már kikészít az amit tesz. Ilyenkor persze mindig eszembe jutott a babánk, hogy mi is lenne a legjobb neki. De sehogy sem tudtam döntésre jutni.
Az első pár napban minden percemet a szobámban töltöttem és gondolkoztam. Magamba fordulva sírdogáltam ha csak rám tört az érzés hogy mennyire hiányzik, és hogy most bárcsak vele lehetnék. De tudtam ha most azonnal hozzá rohannék, semmi nem változna.
Lin minden nap bejött a szobámba és próbált lelket önteni belém. Soha nem gondoltam, volna hogy egyszer majd a húgom fog tanácsokat adni és bennem tartani a lelket. Még Will is nagyon kedves volt hozzám.
Az egyik nap miután végzett a munkahelyén elment és kivett egy vígjátékot, majd vett fagyit, meg mindenféle finomságot és mikor hazajött a kezébe kapva, ellenkezést nem tűrve, kivitt a szobából egyenesen be a nappaliba, és letett a kanapéra.
-Nem nézem tovább az itthoni feketeséget, inkább szórakozzunk egy kicsit.- mosolygott rám kedvesen
-De nekem...
-Semmi de.- állt fel- Lin!- kiáltotta el magát
-Megyek.- jött ki a konyhából húgom a hasát simogatva
Már csak 2 hónap és meglesz a babájuk.
Néha Will is bejött a szobámba egy kis beszélgetésre.
-Na és eddig mire jutottál?- ült le a szőnyegre felnézve rám- Mármint azon kívül hogy szar az élet Richie nélkül.
Nyers volt, de őszinte.
Nem válaszoltam, csak lehajtva a fejem a padlót bámultam.
-Nem hiszem hogy sokáig fogjátok bírni.- mosolyodott el
Kíváncsian ránéztem.
-Ha te ilyen rosszul viseled az egészet akkor képzelheted hogy Richie milyen szarul lehet. Főleg hogy ha elhagynád a picit magaddal vinnéd.- bökött fejével a hasam felé.- Én is kikészülnék ha csak egy napig nem láthatnám Lin-t, vagy nem simogathatnám meg a hasát ahol a kisbabánk van.- hihetetlen volt az ő arcán látni azt a lágy, szeretettel teli mosolyt
Akaratlanul is eszembe jutott hogy vajon Richie is ugyan így mosolyogna ha a babánkról lenne szó?
Azt hiszem igen, vagy talán még boldogabban.
-Nagyon hiányzik, igaz?- zökkentett ki a gondolataim közül Will hangja
-Igen.- ismertem be
-Akkor még is minek ez az egész?
Még mielőtt válaszolhattam volna folytatta és olyan dolgokat mondott amiről úgy gondoltam soha nem fogom hallani tőle, de arra sem számítottam hogy az amit mondani fog teljesen megváltoztatja a gondolkodásom.
-Ha igazán szeretitek egymást, akkor képesek vagytok elsiklani minden hiba felett és megbocsátani minden rossz döntést. De ha nem, akkor akarva akaratlanul is csak a hibákat keresitek egymásban és képtelenek lesztek bármit is megbocsátani.
-Én szeretem Richie-t.- néztem a szemébe
-Ha így van, akkor bocsásd meg neki hogy fél.
-Hogy fél?- kérdeztem vissza értetlenkedve
-Igen.- bólintott- Hogy fél attól hogy elveszít.
Azt hiszem aznap ez volt az utolsó beszélgetésünk. Ő kiment a szobából egyedül hagyva a kételyeimmel és az érzéseimmel.
Annyira elgondolkodtatott az amit Will mondott hogy mással nem is törődtem, csak folyton azon törtem a fejem.
Miközben teltek a napok, az órák, a percek, a másodpercek, egyre jobban hiányzott Richie. Volt mikor egy estém csak sírással telt. Olyankor legszívesebben azonnal átrohantam volna Richie-hez és megmondtam volna hogy Willnek van igaza és hogy soha nem akarom elveszteni. Igaz ő is rettenetesen hiányzott, de a fiúk is. Itt, a házamban, már nem éreztem magam otthon. Hiányzott az a folytonos nyüzsgés ami volt a srácoknál. Hiányzott miden olyan dolog ami csak Richie-hez vagy a srácokhoz kötött.
Már nem bírtam tovább, így az egyik reggel sikerült végre eldöntenem hogy mit is akarok.
-Nina.- keltett fel Lin
-Igen?- kérdeztem csukott szemmel
-Segítesz feldíszíteni a karácsonyfát?
Kissé elcsodálkoztam hogy ilyen korán neki kezdenek, pedig még van idő feldíszíteni a fát, de azért rá bólintottam.
-Ühüm.- húztam a fejemre a takarót
-Így nehezen fog összejönni, ha csak ide nem hozom a karácsonyfát, arról meg ne is álmodj.- halottam meg Will hangját
-Oké, kelek.- morogtam fel ülve az ágyban
Tíz perc múlva már a fát díszítettem Lin-nel és Will-el, közben ők beszélgettek.
-Szerinted ez ide jó?- kérdezte Lin
-Ott már sok piros dísz van.- álapította meg Will- Inkább ide tedd.- mutatott a másik oldalra
-Oké.- sétált Will mellé Lin és feltette arra az oldalra a díszt
De még mielőtt egy újabb díszért nyúlhatott volna, Will elkapta és magához húzva megcsókolta.
Szörnyű érzés volt látni hogy milyen boldogan ölelik meg egymást és milyen szeretettel érintik a másikat. Az pedig még szörnyűbb volt beismernem hogy féltékeny vagyok, nem akármire, hanem a boldogságukra. Én is ilyen boldogan akartam hozzá bújni Richie-hez azokban a percekben. Nem is tudom hogy minek a hatására, de a padlót nézve ez a mondat csúszott ki a számon: -Haza akarok menni.
Lin és Will azonnal szét váltak és meglepetten rám néztek.
Folyt. Köv.
Erre is kérek véleményt ^^
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
